Hercegnő és koldus
A szabadság néha nem az, hogy elmegyünk, hanem hogy maradunk.
  
 
Hercegnő és Koldus

Egy rövid helyzetjelentés

avagy elkezdődött a suli

 

Nem igazán terveztem alapjáraton én is egy ilyen sulis bejegyzést írni, de aztán jobbnak láttam, ha adok magamról egy kis helyzetjelentést, mert muszáj minden lehetséges felületen azt hangsúlyoznom és emlegetnem, hogy egyszerűen meg fogok halni ebben az évben, félévben... De kezdjük inkább a pozitívabb hangvételű hírekkel.

A szeptember elkezdődtével úgy döntöttem, hogy a blogon új dizit rakok fel, ami nagyon új nem lett, mert fájt volna a szívem, ha ilyen hamar megváltam volna ettől a csodás kinézettől, ezért csak a nyárias gifek és képet lettek lecserélve. Ezúttal is Elena drágám keze munkáját láthatjátok, remélem nektek is épp annyira tetszik, mint nekem, mert nincsenek szavak arra, hogy én mennyire imádom :nyá::nyá: :<3::<3:

Jelenleg ugye én Budapesten tanulok az ELTE-n, és persze kolis vagyok, mivel ez a legolcsóbb és legegyszerűbb megoldás, főleg, hogy nővérem is itt van. Egy szobában voltunk tavaly is, csak akkor nővérem barátnője volt a harmadik lakótársunk, ő meg alig pár hónapot lakott velünk, szóval javarészt ketten voltunk, ami ugye tök kényelmes volt. Idén viszont egy idegen csajszi került hozzánk, akitől amúgy én nagyon féltem. Nem kifejezetten tőle, hanem úgy általánosságban, hogy ki kerül hozzánk majd, de pozitív csalódás ért, mert nagyon aranyos és kedves a csajszi, Amy, ráadásul ő is szereti az animéket, mangákat, szóval igen  :D Nővéremmel arra gondoltunk, hogy lehet emiatt jött hozzánk, mert látta, japán szakosok vagyunk :xD: Vele nagyon jól elleszünk, ez pedig nagy megkönnyebbülés, mert én elég válogatós vagyok lakótársak szempontjából, tehát nem szeretem, ha mások, idegenek látják, hogy én a gépen mit csinálok például, meg ilyenek :D Vele szerintem nem lesz gond ilyen szempontból (már csak azért sem, mert tanuláson kívül időm nem lesz semmire).

Harmadik pozitívum pedig, hogy pont ma talált rá arra nővérem, hogy telefonos játékokat hogyan lehet pc-re letölteni, ez pedig azért nagyon jó elsősorban, mert még tavaly második félévben nagyon ráfüggtünk egy telefonos játékra, a Sword of Shadowsra. A probléma csak az volt, hogy wifi kellett hozzá, a koliban meg az nem működik túlzottan, illetve ha volt, akkor a játék nem töltött be, mert nem volt elég erős hozzá. Utána meg én már a telefonomon sem tudtam játszani, mert az egyik frissítés után nem indult el... :uhm: De most, ha a gépen elindul majd végre, akkor újra tudok vele játszani, szóval hurrá! :yeah2:

És akkor, mert a jóból sosem elég, jöjjenek a csodás rossz híreim. Először is, ez a félévem halál lesz. Rengeteg órám van, mint később kiderült. Először, amikor felvettem az óráimat, akkor úgy voltam vele, hogy oh, hát ez nem is olyan vészes, pénteken például nincs is órám, és a többi nap sem olyan húzós. Aha, igen, én kis naiv :xD: Kiderült, hogy az órák össze-vissza ütköznek egymással, így variálni, úgy variálni, ó, és persze a legjobb, hogy két órát még fel kellett vennem. Úgyhogy pénteken továbbra sincs órám, de hétfőtől csütörtökig 8.30/10 órától fél négyig, négyig, ötig és hatig bent ülhetek a suliban, és az órák között nincsen túl sok és túl nagy szünetek. És ha ez még nem lenne elég, akkor az órai követelmények is elég húzósak lesznek, sok házival és ilyenek. A legutóbbi három napom nagyon katasztrofális volt, sokszor legszívesebben már kiugrottam volna az ablakon O_O  Aki egyébként ismeri az egyetemi rendszert, akkor, csakhogy átérezzétek a helyzetemet, erre a félévre 39 kreditem van, ami nagyon sok (előző kettőben 31-33 volt, és az sem volt kevés). Szóval, éljen még egyszer! :fél: És én emellett még dolgozni is akartam, de most már látom, hogy nagyon vissza kell vennem belőle, mert a suli az első, és akkor inkább nem eszek, nem iszok, ha nincs pénzem :elbújik:

És hogy miért is akarok annyira tanulni? Decemberben szeretnék elmenni nyelvvizsgázni japánból N3-as szintűre, ami azért lesz vicces, mert elvileg passzív N4-es szinten kell lennem, ha mindent tudok, amit első évben tanultunk (N1 a legjobb, az N5 a legrosszabb), szóval így lehet kicsit meredeknek hangozhat egy fél év alatt egy teljes szintet ugrani, de nővérem végül is rábeszélt arra, hogy próbáljam meg a nyelvvizsgát, mert csak 8000 Ft-ba kerül, és ha mondjuk nem sikerül, akkor nem olyan nagy veszteség (mint például mondjuk az angol nyelvvizsgánál, ahol 20-40 ezer egy alkalom, amin ha megbuksz, hát, szivacs). Illetve azért sem rossz, ha megcsinálom, mert a terveim között szerepel megpályázni egy ösztöndíjat Japánba, ráadásul a MEXT-eset, amit a Japán Nagykövettség hirdet meg minden évben, és ehhez hivatalosan N2-es szintű nyelvtudás kell (gyakorlatban nem feltétlen), de én is inkább ehhez igazodnék, szóval mindenképp nagyon bele kell húznom a tanulásba, főleg, hogy sok ügyes csoporttársam van, akik szintén szeretnének kimenni Japánba ösztöndíjjal. 

Röviden és tömören tehát ennyi lenne a helyzet, már előre látom, hogy nehéz év áll előttem, de igyekszem nem elhanyagolni se a blogot, se a szerepjátok, se semmit, még ha ehhez az is kell, hogy ne aludjak :lovelove:<3

 

Címkék: Suli Munka Halál Ősz
2017.09.13. 19:48, Reina
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Welcome to my Dreamland

Az interneten, főleg a szerepjáték világában jártam már sokféle néven, ki így ismer, ki úgy, de persze vannak, akik sehogy. A blogon mindenesetre a Reina nevet fogom használni, ha már Elena drágám is így emlegetett folyton magánál ♥ Ez tehát nem más, mint egy egyszerű lány blogja, amibe hirtelen felindulásból kezdett bele, s konkrét témája nincs. Lesz, hogy a saját élményeimről, programjaimról fogok írni, lesz, hogy valamit csak szimplán meg akarok osztani veletek, és az is előfordulhat, hogy a véleményeimről olvashattok bejegyzéseket. Kritikának nem mondanám azért, mert annak az írásában nem vagyok jó, és nem is az a célom, pusztán az, hogy leírjam, én mit gondoltam egy játékról, könyvről vagy sorozatról. Ez lenne tehát Reina személyes kuckója, üdvözlök mindenkit, aki idetévedt ♥

 
Message

⚔ Oké, én tényleg nem tudom, hogyan, de úristen, megvan a nyelvvizsga :nyá::nyá::nyá: Van egy középfokú nyelvvizsgám japánból *_* Igaz, épphogy átcsusszantam, de megvan, álmaimban sem gondoltam volna... :lovelove: Ráadásul a vizsgáim is jól sikerültek, egy négyesem lett, a többi ötös, úgyhogy kapok megint sok ösztöndíjat :lovelove: *valaki lője le*

⚔ Aktuális kedvenc zeném:

 
Chat

 
Portál ajánló
Silhouette FRPG

A veszteséget feldolgozni nagyon nehéz. A gyász, a fájdalom felemészti az embert, de még egy vámpírt is. Hogyan bírkózik meg valaki a testvére halálának gondolatával? És ha az elválás örökre szól? Ha vámpír az illető, akkor az "örökké" nagyon hosszú.
A történetünk a hatodik évad elejétől indul, bár vannak változások. Azonban egy valami biztos: Damon és Bonnie meghaltak (minden jel erre mutat, de a lány nagyija elhintette, hogy mindent előre elrendezett), így a szeretteiknek meg kell birkózniuk az elvesztésükkel. A kérdés csak az, ki hogyan éli meg, hogy a szeretett személy nincs többé. Stefan elég rosszul, hisz még a városból is képes lelépni. Elena pedig gyógyfüvekhez fordul és elhiteti magával, hogy minden rendben - egészen addig, amíg ki nem találja az igazi megoldást.
Mystic Falls már nem mágiamentes övezet, így minden visszatérhetne a rendes kerékvágásba, azonban kérdés, hogy ez mikor és hogyan fog sikerülni.
New Orleans világában a fogaskerekek működésbe léptek. Míg a vámpírok és a boszorkányok, illetve Klaus és Marcel hatalmi harcukat vívják a Francia negyed uralmáért, Hayley pedig gőzerővel harcol a mocsárba kirekesztett, átokkal sújtott vérfarkasok felemelkedéséért, addig a külső erők egyre nagyobb seregekben gyülekeznek a határoknál: az Ötök Testvérisége visszatért, és egyetlen céljuk az Ősi vámpírok kiirtásával megtisztítani a Földet a vámpíroktól. Még szerencse, hogy az egyetlen fegyver, a misztikus fehértölgy karó, Klausnál van, igaz? Mi van azonban, ha az Ötök testén kirajzolódó tetoválások olyan helyre vezetnek, ahol százával, ezrével nő a fehértölgy? Az összes vadász, aki csak él és mozog, tucatjával rendelkezne a veszedelmes fegyverrel, s összefogva talán elhozhatják a vámpírok korszakának végét... Hacsak New Orleans vámpírjai és mindenki, akinek kedves a leszármazottak élete, össze nem fognak, hogy megállítsák a Testvériséget - ha kell, bármi áron.

Exmachine FRPG

2650. A távoli jövő Amerikájában járunk. Ebben a világban megszűnt a túlnépesedés, a hajléktalanság és az öregedés. A pénzt felváltotta az idő; az emberek alkarjukba ültetett implantátumokkal fizetnek, gyors, elektromos autókkal közlekednek, otthonaikban androidok takarítanak, melyeket, ha nem lenne a halántékukra tetoválva a gyártási számuk, aligha lehetne megkülönböztetni az emberektől. Idillien hangzik, nem igaz? Egy világ, ahol nem kell aggódni a halálos betegségek, az öregedés és a rövid élet miatt. Az emberek addig élnek, amíg el nem fogy az idejük. És hogy mi történik, miután a számláló nullát mutat? Azonnali szívleállás és halál. Most már érted, miért szűnt meg a túlnépesedés, ugye?
Üdvözlünk Amerika-zónában!

Delena Online

Az oldal 2016. szeptember 6.-án nyitotta meg kapuit A Vámpírnaplók sorozat témájában, melyen belül az egyik párossal, Damon Salvatoreval és Elena Gilberttel foglalkozik, vagyis a Delenával. Minden információt megtalálhattok róluk az oldalon, csak úgy, mint az őket megalkotó színészekről is. Mindenkit szeretettel várunk, aki szereti őket, de ha nem az sem gond, nézz be, és garantáltan te is megszereted a sorozat legjobb párosát, a Delenát. 

 
Cserebere

ElenaVikiMinaDreamerYui

 
To do list

⚔ Befejezni a Protect the boss-t
⚔ Befejezni az Outlander-t
⚔ Befejezni a Missing you-t (ha tudom)
⚔ Megnézni a The 100 4. évadot
⚔ Megnézni a The Last Kingdom 2. évadot
⚔ Megnézni a Psycho pass-t
⚔ Elolvasni a TVD könyveket
⚔ Tovább olvasni a Kuroshitsuji mangát
⚔ Kitölteni-berakni mindent a blogra, amit kell
⚔ Megnézni az OUAT új évadjait
⚔ .... és inkább nem sorolom tovább az elmaradásaimat 

⚔ Maraton tervek ⚔

⚔ Star Wars filmek
⚔ Gyűrűk ura rendezői változatok
⚔ Harry Potter filmek
⚔ Marvel filmek
⚔ Beavatott filmek
⚔ Karib tenger kalózai filmek
⚔ Éhezők viadala filmek

 
Oldal infó

⚔ Szerkesztő: Reina
⚔ Téma: Hercegnő és Koldus
⚔ Nyitás: 2017. június 26.
⚔ Design: Elena (version 2.0)
Belépés: Link

 
Olvasók
Indulás: 2017-06-26
 

 

 

 


~~~~ SOS ~ KÉRLEK, KÖVESD BE EZT A PROFILT, DIPLOMAMUNKÁMHOZ SZÜKSÉGES! DOBJ OTT EGY ÜZIT, ÉS VISSZAKÖVETLEK! ~ SOS ~~~~    *****    Rendelj részletes születési horoszkópot,3 éves ajándék elõrejelzéssel. Várlak szeretettel az oldalamon, kattints ide!!!!    *****    3D VIRTUÁLIS VILÁG!REGISZTRÁLJ TÖLSD LE A JÁTÉKOT ÉS ISMERKEDJ VILÁG SZERTE ÚJ EMBEREKKE!CLICKELJ A REGISZTÁLÁSHOZ!!!    *****    Vonatozzunk együtt a gyereknapon! Robogjatok Budapesten vagy Balatonfenyvesen, vagy készítsetek kisvonatot a Mesetárban!    *****    Filmes hírek és kritikák lelõhelye. ÚJ oldal, ami filmekkel és színészekkel foglalkozik. Nézz be most és máskor is!    *****    Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról | Az egyetlen magyar forrás a BOSSZÚÁLLÓK univerzumáról    *****    HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON RAJONGÓI OLDAL - HAMAROSAN - DOVE CAMERON    *****    KÖNYVAJÁNLÓK - ha nem tudod mit olvass, itt találhatsz hozzá inspirációt - BOOKISLAND    *****    Loki rajongók! Fan Fiction és egyéb történetek! Gyere és olvass nálam kedvedre! Ha tetszik, claim loyalty to me! (Loki)    *****    Ayang - Avagy milyen is a világ az én szememmel    *****    LÉGY A MAGAD ASZTROLÓGUSA és segíts másoknak is az asztrológia tanaival!    *****    Társszerkesztõket keresek a dakotajohnson.tk újranyitásához.Ha érdekel és szeretnél jelentkezni kattints a részletekért!    *****    Április 22. a Föld napja! Az ünnep alkalmából cifraszûrös juhászlegény vár benneteket a Mesetárban! Nézzetek be hozzánk!    *****    Asztrológiai tanácsadás, részletes elemzésekkel, a legkedvezõbb áron és teljesen ingyenes konzultáció, idõkorlát nélkül!    *****    Egy jégkorong-rajongó lelkészgyakornok lány blogja - ha van kedved, nézz be, szeretettel látlak :) Gréti    *****    Minden Kedves látogatómat szeretettel várom Asztrológia oldalamon, ahol az oktatás INGYENES, az elemzés BECSÜLET-KASSZÁS    *****    Ayang Avagy milye is a világ az én szememmel    *****    Charmed - Új külsõ - Még több tartalom - Még több információ, érdekesség - CHARMED - Bûbájos boszorkák - Varázslat - Cha    *****    BOOKISLAND -> A könyvek birodalma elvezet a képzeletünk világába! <- BOOKISLAND    *****    KUTYA VS MACSKA, MELYIK AZ OKOSABB? SZAVAZZ! FÉLSZ A ROBOTOKTÓL, VAGY SEM? MONDD EL! KUTYA VS MACSKA!KUTYA VS MACSKA!!!!