Hercegnő és koldus
A szabadság néha nem az, hogy elmegyünk, hanem hogy maradunk.
  
 
Hercegnő és Koldus

Reborn

avagy a várt visszatérés

El sem hiszem, hogy végre eljött ez a pillanat is, de... visszatértem! :uoo:Nagyon sokszor elhatároztam korábban is már, hogy na majd most akkor jövök, és írok, és bizony lett is volna bőven, miről írnom, csak sajnos egy-két rossz tulajdonságomnak hála ezek elmaradtak - a halogatás és a túlvállalás. Egyszerűen imádom túlvállalni magam olyannyira, hogy annyi dolgom legyen, hogy azt se tudjam, mivel kezdjem először, és aminek a végeredménye az lesz, hogy semmivel sem haladok. Most azonban valamennyire fellélegezhetek, ugyanis letudtam a vizsgáimat, így most már van sok időm - arra is, hogy visszatérjek a blogra. Ezt pedig nem mással akartam megkoronázni, mint azzal, hogy megkértem Elena drágámat, csináljon nekem egy új dizit a blogra, szimbolizálva az újjászületésemet, és visszatérésemet. Remélhetőleg, ezután nem fog már ennyire maga alá temetni a minden napi élet, legalábbis én jobban igyekszem majd! :)Szóval itt is köszönöm szépen, Elena, hogy ismét egy ilyen csodás kinézettel leptél meg, minden munkádat imádom :love2: :<3:

És akkor most jöjjön egy kis rövid összefoglaló arról, hogy mi volt velem az utóbbi félév során.

1. Nyelvvizsga:

Még szeptemberben írtam egy bejegyzést arról, hogy mekkora szívás volt nekem ez a félév, és hogy milyen terveket dédelgettem, amikből hát... a fele sem jött össze. Például dolgozni egyáltalán nem tudtam menni, csak nagyon ritkán, és a szerepjáték is döcögősebben haladt, viszont a nyelvvizsga az megvolt. Sajnos nem tudtam megfelelően felkészülni rá a suli mellett, ezért úgy mentem el, hogy én tuti megbuktam. Tényleg nagyon nehéz volt, több mint a fele tipp volt, és annyira biztos voltam abban, hogy ez úgy sem fog sikerülni, hogy többször majdnem bealudtam közben - a szövegértés és a magnós feladatnál például. Nem is reménykedek abban, hogy esetleg átmentem, de az eredmények elvileg január 24.-én derülnek ki, szóval meglátjuk, azért kíváncsi vagyok mindenesetre :D.

2. Vizsgák:

17.-én végeztem a vizsgákkal, igazából az eredeti felállásban úgy volt, hogy már 10.-e után szabad leszek, de ez végül nem jött össze, mert rájöttem, hogy a Távol-keleti törire és a Távol-keleti vallásokra nem lehet párhuzamosan készülni - az utóbbiról ugyanis rémhírek keringtek, hogy senki nem kapott hármasnál jobb jegyet azok közül, akik decemberben az első időpontra mentek, úgyhogy jobbnak láttam, ha inkább arra fókuszálok, mert nagyon nehéz lesz - és bizony, az is volt. Maga a vizsga 12 kérdésből állt, szerencsére nem kifejtős volt, de így is úgy ültem felette, hogy, hát oké, ezekről még soha nem hallottam. Ötre tudtam nagyjából biztosan a választ, úgyhogy a kettes biztosan megvolt, a többi az tipp volt, úgyhogy úgy jöttem ki a vizsgáról, hogy eljöhettem volna nulla tanulással is, mert nem tudtam volna sokkal többet. De végül aztán, valamilyen csoda folytán ötöst kaptam! *-* Amikor megláttam a Neptunban ezt, muszáj volt kétszer leellenőríznem, hogy biztosan jól látok-e, mert ez nem lehet igaz, de végül is... jól láttam! *_* Szóval nagyon büszke voltam magamra:lovelove:.
Erre a vizsgaidőszakra szóval tényleg ez volt igaz, valamiért nagyon jól ment a tippelés, nem tudom, mi volt velem :DPéldául a japán töri vizsga is egy vicces történet. A tanárról, aki tartotta, tudni kell, hogy nagyon szétszórt, elfelejt néha órára jönni, vagy eljönni a vizsgára, jobb esetben csak késik, úgyhogy a japán töri vizsgát is fél óra késéssel indítottuk, pedig a vizsga amúgy öt perces volt max. Miután megjött a tanár, még elszórakoztuk az időt azzal, hogy szétültessen minket, nekem végül a második sorba kellett ülnöm, nem mintha amúgy puskázni terveztem volna :DEmiatt viszont én kaptam meg utolsónak a vizsgalapokat, de még így is én végeztem elsőként, tényleg öt perc ha volt :xD:. A kérdések között volt sok olyan, amire nem tudtam a választ, mert nekünk nem mondta el, vagy csak én nem írtam le, de megkaptam az ötöst, mert valami csoda folytán jók voltak a megérzéseim. Például volt egy olyan kérdés, hogy az Ounin háborúban ki volt a két szembenálló vezér. Itt a neveket tudtam ugyan, de azt nem, hogy melyik volt a keleti, és melyik a nyugati, de valahogy sikerült a jó választ eltalálnom. Vagy volt egy olyan kérdés, hogy Nobunaga honnan indította az országegyesítési célját, vagy valami ilyesmi, és fel volt sorolva négy tartomány, amik közül egyiket sem ismertem, de Owari valamiért olyan ismerős volt, vagy nem is tudom, mindenesetre azt jelöltem be, és eltaláltam :D (mert csak én vagyok olyan béna, hogy még azt sem tudtam, Nobunaga honnan származott).
Összességében tehát jól sikerült a vizsgaidőszak, eddig egy négyesem van, és kettőnek nincs meg a jegye még, remélhetőleg az is meglesz hamarosan, és remélem, minél jobbak lesznek, mert szeretnék ismét sok ösztöndíjat kapni majd :zacsi:.

3. Szülinap:

Már tavaly januárban beszéltük egyik csoporttársammal, hogy közösen kellene megünnepelni a szülinapunkat, neki ugyanis december 23.-án van, nekem pedig január 6.-án, szóval tökre közel esnek egymáshoz. Tavaly ez sajnos elmaradt, de idén bepótoltuk. Viszonylag sokan voltunk, ilyen tizenheten talán, bár őszintén szólva, nem vagyok benne biztos, hogy mindenki eljött, és voltak olyanok is, akik nem tudtak sokáig maradni, de nagyon-nagyon jól éreztem magam! Nem beszélgettem mindenkivel túl sokat, igazából csak pár emberrel voltam végig, de nagyon jó volt, nagyon jól éreztem magam. Mint szülinapos, folyton meghívtak piára, szóval nekem nagyon még költenem sem kellett, és még ajándékokat is kaptam, amire én egyébként nem is számítottam. Meg sem fordult a fejemben, hogy fognak hozni, még ha nagyrészt csak csoki is volt, úgyhogy ez is nagyon jól esett (és most nemcsak itthon, hanem a koliban is tömve vagyunk csokival, haha). Ami még jó volt az estében, az persze a csocsó! Tudni kell rólam, hogy habár nagyon-nagyon béna vagyok benne, de egyszerűen imádok játszani vele. Szerencsémre nagyrészt Edittel voltam, aki meg vérprofi benne, úgyhogy a nyertes csapatban voltam többynire, habár a győzelem ritkán volt az én érdemem :xD: Meg vicces volt becsiccsentve játszani vele, de emiatt is volt még viccessebb. Egyszóval nagyon jól éreztem magam, és most február 3.-án összeülünk majd megint, remélem, az is nagyon jó lesz *_* És amiatt is éreztem nagyon jól magam, mert végre úgy éreztem, hogy én is hozzátartozok a csapathoz, tavaly ilyen szempontból nagyon elrontottam, hogy az első meghívásokat visszautasítottam, utána meg már nem hívtak, de idén ez is jobb volt, úgyhogy örülök *_*.

4. Általános rossz kedv:

Az idei félév amiatt is volt rossz, hogy nagyon sokszor magam alatt voltam. Ehhez több tényező is hozzájátszott, voltak viták barátokkal, túl nagynak éreztem az elvárásokat és a nyomást a tanulásban és iskolában, és akkor még arra sem volt időm, hogy a hobbijaimnak éljek, legyen ez az írás, vagy egyszerűen csak az, hogy megnézzek valamit. Emiatt sem voltam nagyon blogon, sokszor kedvem sem volt semmihez, de egy-két hete talán már úgy érzem, hogy ezt sikerült levetkőznöm, és hogy most újra békés a lelki világom. Remélem, hogy így is marad, mert tényleg minden szempontból borzalmas volt, tele lenni negatív gondolatokkal, mindent magamra venni, és hasonlók. Ismerem már magam, és tudom, hogy sokkal pozitívabb nem tudok lenni, de igyekszem nem lesüllyedni majd megint annyira, mint amennyire lent voltam. És azt is remélem, hogy a következő félév jobb lesz valamennyivel, mert a sok tanulnivaló is nagyon megterhelő volt... Mindenesetre egyelőre igyekszem nem agyalni ilyeneken, és csak élvezni azt a kevés szabad időt, amit most nyertem a két félév között :) (bár már előre látom, hogy felét se fogom tudni megcsinálni annak, amit elterveztem).

5. Programok:

Persze a sok tanulnivaló nem riasztott el attól, hogy néha-néha elmenjek valahova, így például Elenával is találkoztam többször - voltunk a Titanic kiállításon, megnéztük Nina új filmjét, az Egyenesen át-ot, meg még az őszi szünet előtti hétvégén jártam náluk is, meg a mamájánál, ami szintén nagyon-nagyon jó volt. Vele legutóbb 17.-én találkoztam, amikor is átadtuk egymásnak a késői karácsonyi ajándékunkat (még mindig kösönöm a könyvet! :<3:), voltunk ismét moziban, megnéztük az Egy szent szarvas meggyilkolása c. filmet, ami kissé fura volt, de hát, lassan már megszokom, hogy Elenával csak fura filmeket nézünk meg. Mindenesetre nagyon sokat beszélgettünk, az egész délutánt együtt töltöttük, ami szintén nagyon jó volt, jól éreztem magam, még ha a nap végére nem maradt hangom a kialakuló betegségem miatt.
Ezen kívül persze találkoztam többször Midorival is, a szilveszert például vele ünnepeltük megint Nipponon. Jól éreztem magam, habár nem volt semmi különleges, egy-két vicces szituáció volt, főleg a végén, szóval az is jó volt. :) Vele egyébként már most van egy fix programom, április 11.-én elmegyünk együtt megnézni egy musicalt, a Dorian Grayt. Ez egy ilyen közös kedvenc, amiből a filmet még Midori ajánlására néztem meg, és én is nagyon beleszerelmesedtem, így amikor teljesen véletlenül megláttam a villamos megállóban a musical hirdetését, egyből lefényképeztem, és elküldtem Midorinak, mert egyszerűen muszáj elmennünk rá! Már most januártól játszák egyébként, de egy kis színházban adják, a jegyek pedig január-február-márciusra nagyrészt elkeltek, de erre az áprilisi időpontra még az első sorba is tudtunk venni, úgyhogy rögtön le is csaptunk rá. Már alig várom! *_*

6. És még pár szó:

Így utólag visszagondolva, lenne még bőven, amiről tudnék írni, de nem akarom már tovább húzni ezt az amúgy is hosszú bejegyzést, szóval már csak egy-két dolgot újságolnék el. Először is, hogy Nanoval és Bee-vel elkezdtünk csinálni egy saját oldalt hufórumra, ami azért volt izgi, mert.... *dobpergés* én csinálom a dizit! Elkértem Elenától Silhouette FRPG-s oldalunk alapját, és azt kezdtem el átalakítgatni. Őszintén szólva, nem voltam teljesen biztos benne, hogy meg fogom tudni csinálni, tekintve, hogy egy éve kezdtem el kódolni, de csak durván féléve komolyabban, szóval ha ezt nézzük, komoly fejlődés. És magamat, meg szerintem mindenkit meglepve, nagyon is jól fog kinézni az oldal! Igaz, én már annyit bámultam, hogy kissé rá is untam már, de remélem azért másoknak el fogja nyerni a tetszését, ha egyszer végre elkészül :love2:
Másodszor pedig, van néhány játék, amikre teljesen rá vagyok kattanva mostanában. Még a szeptemberi bejegyzésemben említettem a Sword of Shadowst, hogy már gépen is tudok vele játszani, de azóta nem nagyon játszottam vele... egészen mostanáig. Nem tudom, miért, de most nagyon rákattantam, többnyire azzal mennek el a napjaim, hogy nem csinálok semmit, csak állandóan a játékaimmal játszok :xD: :zacsi:Most nagyon sokat fejlődtem pár nap alatt, talán emiatt élvezem annyira, és elhatároztam, hogy feltörök a csúcsra én is, szóval alig várom, hogy az erősek táborát gyarapíthassam (és visszaadhassam azoknak, akik eddig megöltek eventeken azért, mert gyengébb vagyok). De ezen kívül még rengeteget játszok a Mystic Messengerrel is. Ez még tavaly volt a csoportomon belül felkapott, de túl sok helyet foglalt, ezért az akkori telefonommal nem tudtam vele játszani, mert az állandó frissítéseket nem tudtam letölteni... De decemberben kaptam új telefont, aminek nagy a belső memóriája, és most már semmi sem állíthatott meg benne, nekem pedig muszáj volt az utolsó vizsgámra való tanulás alatt letöltenem... Haha, annyira nem volt jó ötlet, mert teljesen rákattantam. Nagyon imádom egyébként, meglepődtem, hogy milyen komoly sztorit kerekítettek ki belőle, s habár még egy route-tal sem végeztem, alig várom, hogy mindenkiét végigcsinálhassam *_*
És... egy harmadik játék, amire nővérem miatt szoktam rá... Az Ikemen Sengoku. Igen, igen, ez is olyan játék, de nem bánom, mert egyszerűen zseniális! Jelenleg teljesen bele vagyok szerelmesedve a sengoku daimyoukba :lovelove:, és olyan szomorú, hogy napi 5 sztori ticketet lehet csak kapni T_T Pedig már rég ledaráltam volna.... T_T

És, azt hiszem itt inkább abba is hagyom az áradozást, mert még nagyon sokáig tudnék, helyette inkább rátérek az elamradásaim pótlására, mert abból is van pár :zacsi:Még egyszer köszönöm Elenámnak ezt a csodás kinézetet, és igyekszem nem eltűnni megint :<3:

2018.01.20. 15:00, Reina Vissza a bloghoz
Még nincs hozzászólás.
 
Welcome to my Dreamland

Az interneten, főleg a szerepjáték világában jártam már sokféle néven, ki így ismer, ki úgy, de persze vannak, akik sehogy. A blogon mindenesetre a Reina nevet fogom használni, ha már Elena drágám is így emlegetett folyton magánál ♥ Ez tehát nem más, mint egy egyszerű lány blogja, amibe hirtelen felindulásból kezdett bele, s konkrét témája nincs. Lesz, hogy a saját élményeimről, programjaimról fogok írni, lesz, hogy valamit csak szimplán meg akarok osztani veletek, és az is előfordulhat, hogy a véleményeimről olvashattok bejegyzéseket. Kritikának nem mondanám azért, mert annak az írásában nem vagyok jó, és nem is az a célom, pusztán az, hogy leírjam, én mit gondoltam egy játékról, könyvről vagy sorozatról. Ez lenne tehát Reina személyes kuckója, üdvözlök mindenkit, aki idetévedt ♥

 
Message

⚔ Oké, én tényleg nem tudom, hogyan, de úristen, megvan a nyelvvizsga :nyá::nyá::nyá: Van egy középfokú nyelvvizsgám japánból *_* Igaz, épphogy átcsusszantam, de megvan, álmaimban sem gondoltam volna... :lovelove: Ráadásul a vizsgáim is jól sikerültek, egy négyesem lett, a többi ötös, úgyhogy kapok megint sok ösztöndíjat :lovelove: *valaki lője le*

⚔ Aktuális kedvenc zeném:

 
Chat

 
Portál ajánló
Silhouette FRPG

A veszteséget feldolgozni nagyon nehéz. A gyász, a fájdalom felemészti az embert, de még egy vámpírt is. Hogyan bírkózik meg valaki a testvére halálának gondolatával? És ha az elválás örökre szól? Ha vámpír az illető, akkor az "örökké" nagyon hosszú.
A történetünk a hatodik évad elejétől indul, bár vannak változások. Azonban egy valami biztos: Damon és Bonnie meghaltak (minden jel erre mutat, de a lány nagyija elhintette, hogy mindent előre elrendezett), így a szeretteiknek meg kell birkózniuk az elvesztésükkel. A kérdés csak az, ki hogyan éli meg, hogy a szeretett személy nincs többé. Stefan elég rosszul, hisz még a városból is képes lelépni. Elena pedig gyógyfüvekhez fordul és elhiteti magával, hogy minden rendben - egészen addig, amíg ki nem találja az igazi megoldást.
Mystic Falls már nem mágiamentes övezet, így minden visszatérhetne a rendes kerékvágásba, azonban kérdés, hogy ez mikor és hogyan fog sikerülni.
New Orleans világában a fogaskerekek működésbe léptek. Míg a vámpírok és a boszorkányok, illetve Klaus és Marcel hatalmi harcukat vívják a Francia negyed uralmáért, Hayley pedig gőzerővel harcol a mocsárba kirekesztett, átokkal sújtott vérfarkasok felemelkedéséért, addig a külső erők egyre nagyobb seregekben gyülekeznek a határoknál: az Ötök Testvérisége visszatért, és egyetlen céljuk az Ősi vámpírok kiirtásával megtisztítani a Földet a vámpíroktól. Még szerencse, hogy az egyetlen fegyver, a misztikus fehértölgy karó, Klausnál van, igaz? Mi van azonban, ha az Ötök testén kirajzolódó tetoválások olyan helyre vezetnek, ahol százával, ezrével nő a fehértölgy? Az összes vadász, aki csak él és mozog, tucatjával rendelkezne a veszedelmes fegyverrel, s összefogva talán elhozhatják a vámpírok korszakának végét... Hacsak New Orleans vámpírjai és mindenki, akinek kedves a leszármazottak élete, össze nem fognak, hogy megállítsák a Testvériséget - ha kell, bármi áron.

Exmachine FRPG

2650. A távoli jövő Amerikájában járunk. Ebben a világban megszűnt a túlnépesedés, a hajléktalanság és az öregedés. A pénzt felváltotta az idő; az emberek alkarjukba ültetett implantátumokkal fizetnek, gyors, elektromos autókkal közlekednek, otthonaikban androidok takarítanak, melyeket, ha nem lenne a halántékukra tetoválva a gyártási számuk, aligha lehetne megkülönböztetni az emberektől. Idillien hangzik, nem igaz? Egy világ, ahol nem kell aggódni a halálos betegségek, az öregedés és a rövid élet miatt. Az emberek addig élnek, amíg el nem fogy az idejük. És hogy mi történik, miután a számláló nullát mutat? Azonnali szívleállás és halál. Most már érted, miért szűnt meg a túlnépesedés, ugye?
Üdvözlünk Amerika-zónában!

Delena Online

Az oldal 2016. szeptember 6.-án nyitotta meg kapuit A Vámpírnaplók sorozat témájában, melyen belül az egyik párossal, Damon Salvatoreval és Elena Gilberttel foglalkozik, vagyis a Delenával. Minden információt megtalálhattok róluk az oldalon, csak úgy, mint az őket megalkotó színészekről is. Mindenkit szeretettel várunk, aki szereti őket, de ha nem az sem gond, nézz be, és garantáltan te is megszereted a sorozat legjobb párosát, a Delenát. 

 
Cserebere

ElenaVikiMinaDreamerYui

 
To do list

⚔ Befejezni a Protect the boss-t
⚔ Befejezni az Outlander-t
⚔ Befejezni a Missing you-t (ha tudom)
⚔ Megnézni a The 100 4. évadot
⚔ Megnézni a The Last Kingdom 2. évadot
⚔ Megnézni a Psycho pass-t
⚔ Elolvasni a TVD könyveket
⚔ Tovább olvasni a Kuroshitsuji mangát
⚔ Kitölteni-berakni mindent a blogra, amit kell
⚔ Megnézni az OUAT új évadjait
⚔ .... és inkább nem sorolom tovább az elmaradásaimat 

⚔ Maraton tervek ⚔

⚔ Star Wars filmek
⚔ Gyűrűk ura rendezői változatok
⚔ Harry Potter filmek
⚔ Marvel filmek
⚔ Beavatott filmek
⚔ Karib tenger kalózai filmek
⚔ Éhezők viadala filmek

 
Oldal infó

⚔ Szerkesztő: Reina
⚔ Téma: Hercegnő és Koldus
⚔ Nyitás: 2017. június 26.
⚔ Design: Elena (version 2.0)
Belépés: Link

 
Olvasók
Indulás: 2017-06-26
 

 

 

 


SZEREPJÁTÉK - Csatlakozz közénk és légy részese egy kalandnak - FRPG - Még nem késõ csatlakozni - SZEREPJÁTÉK    *****    VANESSA HUDGENS - A LEGNAPRAKÉSZEBB MAGYAR RAJONGÓI OLDALAD A TEHETSÉGES ÉNEKES-SZÍNÉSZNÕRÕL - VANESSA HUDGENS    *****    Ipari elektronkia szerviz, villamos kéziszerszám javitás, érintésvédelmi felülvizsgálat. elektronika-szerviz.gportal.hu    *****    Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hõs lovag. - FRPG    *****    | WATTPAD | Egy neves gimnázium, egy gazdag, arrogáns srác és egy ösztöndíjas lány nem mindennapi szerelme | WATTPAD |    *****    Szerepjáték &#8211; Csatlakozz közénk, és részese Te is a kalandoknak - FRPG    *****    Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs. - Egy igazi hõs sem tudja magáról, hogy hõs.    *****    Nincs Új Poszt Cousin & Best Friend & A Lot More    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér    *****    csillagütközés marcangolta nász    *****    Katt!Katt!Katt! Lépj be a galopp versenyparkunkba! Katt Katt!    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!    *****    ANELIATH - varázslat és sárkányvér- Te ki leszel ebben a csavaros Történetben? - SZEREPJÁTÉK    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel f&#251;szerezett olvasztótégelyben?    *****    Te ki leszel ebben a csavaros, mágiával, intrikával és hataloméhséggel fûszerezett olvasztótégelyben?    *****    Vörös sziluett az emlékvárban    *****    'cause I am only human    *****    az új élet reményében, hajózz    *****    Új lovas szerepjáték! * Új lovas szerepjáték! * Lépj be a lovak csodálatos világába! Nevelj te is nálunk!